Magamról

2017. június 29., csütörtök

Strand Bélával


















Bizonyítvány 4 évvégi: Kitűnő és oklevél a kiemelkedő közösségi munkáért


Megdolgoztam keményen ezzel a bizonyítvánnyal, volt, hogy reggel már keltettek 6 órakor Mamiék, hogy fél 7-ig még ismételgessünk, tanuljunk. Esténként este 8-ig is tanultunk, nem is csináltunk semmi mást az utolsó két hónapban, csak készültünk erre a gyönyörű bizonyítványra:)
Most már belátom én is, hogy megérte annyi jó programról lemondani, mert nagyon jó érzés volt, hogy az osztály, a szülők és a tanáraim is vastapssal ünnepeltek!!! Jó így neki kezdeni a felső tagozatnak:)




                                                   Ez a dinnye lett az ünnepi torta és lehetett a Müllerből választani egy-egy ajándékot. Én a nagy virágos úszógumit választottam, Marcika meg egy kis repülőt.
Mami is kapott oklevelet az osztályért tett közösségi munkájáért!:)
                                                     Papi nagyon büszke volt ránk:)

Kati mamánál a plüss barátokkal

Amikor Kati mamához megérkezem, azonnal elviszem az étkező asztal körül sétálni Borát. Ez a kedvenc játékom, amikor itt vagyunk. A többi állatkát ezúttal moziba vittem el szórakozni:)