Magamról

2010. szeptember 27., hétfő

Első hét az oviban

Az első hét az óvodában még nehezen telt, de csütörtökön és pénteken már nem is pityeregtem. Tudtam, hogy anyukám mikor jön értem és így már nem volt miért aggódnom. 3 órát voltam így ezen a héten, hogy szépen fokozatosan szokjam az új dolgokat.
Ma megkezdtem a bent ebédelős hetemet, ma már egyáltalán nem is sírtam. Johanna és "rosszhanna " meg a kis Bence a barátaim. Húslevest és grízestésztát ebédeltünk. Én ültem az asztalfőn.
Anyukám, ahogy ígérte ebéd után már ott is volt értem. Megvártuk amíg az ovónéni megágyazza a picike ágyikókat, hogy lássam azt is, hogy milyen lesz amikor már itt is fogok alukálni. Hazafelé bementünk Marcikáért a bölcsibe.
Folytatjuk.....

2010. szeptember 20., hétfő

Óvoda

Nagyon vártuk már, hogy elkezdődjön az óvoda, mert már minden kisbarátom csak erről mesélt!
A Misi Mókus csoportba járok majd, nézzétek milyen szép az ajtó:)
Reggelit is kaptam, finom nyuszis kakaót és vajas kalácsot
Megnéztem, hogy fiúk mit játszanak
aztán az orvosi szettet is megneztem,
elmentünk a Mamival kipróbálni a mosdót, ami nagyon tetszett nekem, mert minden olyan kényelmesen picike volt. A kis akasztókon is megtaláltam az én pici rózsaszínű törölközőmet a jelecském alatt.

itt vannak az én kis ruhácskáim, a katicabogárkás jel alatt
a melegítősmacimat vittem magammal, akinek találtam egy klassz kis babakocsit
bringával indultunk
kis hátizsákomban vittem a macikámat
mami 11-re jön is értem az első nap. folytatjuk......

2010. szeptember 8., szerda

Igazi nagylány




Játék


Nyári esti mese

Nagyon szerettem a nyári estéket, mert kint a teraszon ittuk meg az esti tejecskét Marcikával, amíg a Mami mesélt a csillagokról és a Dédiről. Jó volt ezeket hallgatni, aztán mentünk fel alukálni!:)))

Leugrottunk a Wakeparkba




Varázscukorkával kínált meg a Bandi, az egész szám kék lett.:((((
Ezt a Billabong felsőt Moncsiéktól kaptam szülinapomra, egész nyáron ezt hordtam!:))))


pusssssszi:)))))

Nyári pillanatok


Idén nyáron lettem 3 éves. Karúszóval magabiztosan ugrom be a medi széléről és sokat tudok egyedül úszkálni. Fontos, hogy a kutyus mindig engem nézzen, különben szólók, ha fordítva adják fel. Szeretek főzni a kis edényeimmel.
Ezen a nyáron kezdem teljes elhagyni a pelust, már csak éjszakára van rajtam, hiszen szeptembertől megyek óvodába.
A cumiről nem tudok lemondani, viszont már csak az alváshoz van nálam. Este 9 kor alszom el általában és reggel 6 körül kelek. 15-16 kiló vagyok és 103 cm.
Pöszén beszélek, de akik sokat vannak velem mindnet értenek. Amint zenét hallok azonnal táncolni kezdek és énekelni.
10-ig megtanított a Mari számolni, Béla pedig a 7 napjaira és Mo fővárosára.
Marcit minden nap meggyúrom egy kicsit, néha felborítom úgy hogy koppan a feje a parkettán. Szegényről alig lehet jó fotót készíteni...
barátaimmal nézzük a mesét, bár engem csak pár percig köt le a TV.
Kedvencem a Nuky
Érdekel a tűzrakás is....
csúzda minden mennyiségben